Biztos mindenkit nagyon érdekel, hogy hogy haladok a hízással Törökországban, jelentem, faszán!

Törökország olyan hely, ahol mindent rádsóznak. Egy hűtőmágnes- és világítólószar-árus is képes úgy szólni hozzád az utca túloldaláról, mintha már félórája a boltjában nézelődnél, mindent végigfogdostál volna, ami után igen ciki lenne, ha nem vennél semmit. A boltjukba úgy invitálnak, mintha legalábbis a nappalijukról lenne szó, és rögtön megsértődnek, ha nem fogadod el kedvességüket.

És mindenki egy showman, a fagyiárius sem egyszerűen odabassza a kezedbe a fagyit, hanem előtte egy 5 perces műsorral szopat téged, amit ha végignézel, végigasszisztálsz, akkor már nem mondhatod, "bocs, nem kérem a fagyidat"

Szóval zseniálisan manipulatívak, a szó legkreatívabb értelmében. És a kaják valahogy önmagukban is ugyanezt csinálják.

Mindennap elmész egy szendvicsező mellett, ahol a gyönyörű göngyölt húsok szexi pillantásokat vetnek rád, és az illatukkal is vágyakat ébresztenek benned, de  magabiztosan továbbhaladsz, abban a biztos tudatban, hogy te nem szeretnél ilyet.  Tévedsz. Egyszercsak, egy pár óra múlva, a semmi közepén megszólal benned egy hang, hogy "göngyölt húsos szendvics, csak veled akarom leélni az életem, most rögtön akarlak, és hajlandó vagyok akármennyit gyalogolni érted, akármennyit fizetni, csak megkaphassalak", és akkor nincs mese, rohanni kell az illat irányába. Persze ilyenkor nincs közel-távol göngyölt hús, csak gyenge utánzatok, úgyhogy valami mással kell pótolni,  ami csak feleolyan finom, két dönert kérek szépen birkából, igen, 100 g hússal. Tessekürederim.

Nahát este pedig, amikor már lejártam a lábam, megküzöttem minden második sarkon egy törökkel, már semmi másra nem vágyom, csak egy rakira, meg egy sörre, és arra, hogy bambuljak ki a fejemből.

Oké, oké, mozgás az van, futottam kétszer egy órát, meg általában egész nap sétálunk, de ezzel a szénhidrátmennyiséggel nem lehet kcaldeficitet csinálni, már biztos, hogy felszedtem néhány kilót.