A magánélet novemberben is folytatódott, a szülinapi partisorozat is.
a hivatalos, 40-60 fős közös partink P.-val, november közepén volt, és csúnya, szívszorító vége lett. Közben jött egy lehetőség, hogy nagyon olcsón lehet 12 napot tölteni Szovátán egy Outdoor tréningen, amiről nagyon sokat olvastam, a szervezőt úgy hívják, hogy Outward Bound. Ez egy nemzetközi csereprogram volt 6 ország részvételével. A program lényege, hogy növelje a felnőttkori kreativitást és szociális aktivitást, a szervezet módszere pedig az, hogy valós konfliktushelyzeteket teremtve az ember kreatívan fejlessze a problémamegoldó képességét, lelkierejét és tudatosságát.
Úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon fasza lehetőség lez arra, hogy végre elkezdjek feldolgozni egy csomó mindent, ami bennem van már régóta, és ami miatt képes vagyok nagyon gyakran nagyon durván befordulni.
18-án kezdődött a program. Amikor az ismerkedős estén körülnéztem, hogy kik ülnek ott körülöttem, el nem tudtam képzelni, hogy én most itt mi a faszt keresek. A 14 éves mísz roma pi kislánytól a szemüveges főiskolai szürkekisegéren keresztül a 34 éves vagány outdoor csávóig mindenki ott volt, csak épp olyan emberek nem nagyon, akikkel el akartam volna tölteni egy-két óránál többet.
Ez az érzés kb fél nap alatt megváltozott.
asszem, akkor volt az áttörés, amikor eszközök nélkül, csak egymást segítve megmásztuk a 8 méteres sima falat úgy, hogy különböző nehezítő szabályokat is be kellett tartani. tulajdonképpen életveszélyes szituáció volt, amiben csak ismeretlen emberek segítségében bízhattál. de bíztál is bennük, mert te is tudtad magadról, hogy így elsőre is úgy vigyáztál rájuk, mint a saját életedre.
Aztán volt 2 napos expedíció kintalvással, ponyva alatt, amit a résztvevőknek kellett megszervezniük pár óra alatt. volt sziklamászás meg egy minikutatás is. Nem akarom részletezni ennél jobban, akit érdekel, szívesen mesélek neki a kommentek közt vagy levélben. a legdurvább a 13 méteres, billegő oszlop volt, amiről át kellett ugrani egy 2-3 méterre lévő trapézra. amikor azt megcsináltam, akkor tényleg azt gondoltam, hogy sokkal több mindent meg tudok csinálni, mint amennyit gondolok magamról.
nagyon megrázó élmény volt, kb mintha valami katasztrófát éltünk volna meg biztonságos keretek között. ez paradox, de az élmény is az volt.
(folytatom)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.