thinspiráció

Asszem, hogy amikor az ember komolyan csinál valamit, akkor hajlamos csak azokra az aspektusokra koncentrálni, amik nem sikerülnek. Például be kell látnom, hogy a Zéró Tolerancia Program eddig korántsem zérótolerancia, hiszen volt már itt zsíroskenyeres velkámparti, volt kobucis-Zubrovkás Kobucizáróparti, volt megzuhanás és kifáradás és minden, amiről még nem számoltam be, de ennél sokkal részletesebben nem is fogok, mert minek.

Ám amikor ezt kudarcként fogjom fel, akkor elfelejtek valamit. Mégpedig azt, hogy a ZTP célja korántsem az, hogy egy újabb idióta szabályrendszert hozzak létre, amibe aztán belebukom. Hanem az, hogy saját magamban kialakítsam a helyes életmód rutinját, tudatosságát, figyelmét, igényét, készségét, késztetését.

És bár sokszor számoltam be arról, hogy valamit elbasztam, miközben egyre nagyobb figyelmet szenteltem a bezuhanós időszakoknak, a háttérben egyre nagyobb odafigyelés is volt. Bár jobban tematizáltam a zuhanásokat, nem csökkenő, sőt talán növekvő lendülettel, egyre jobb reakcióidővel tértem vissza az életmódváltás folyamatába.

Tegnapelőtt volt egy evési rohamom. Magamon kívül bezúztam egy 250 g-os baguettet felvágotta. Aztán amikor nagy nehezen abbahagytam szénhidráttal és önundorral telítve, az efelett érzett bűntudatom mellett nem gondoltam arra, hogy korábban nem 250 g kenyér, hanem 500 g kenyet tömtem be ilyenkor, miközben egy szál gyulai kolbászt is lenyomtam az arcomba, majd még gyorsan megettem mindent a hűtőből, hogy pár addig se érezzem a bűntudat égető érzését.

Ez annak idején, még egy éve is, akár naponta többször is megesett.

Azokhoz a régi időkhöz képest sokkal tudatosabban kajálok. Sajna még vannak ilyen durva evőrohamaim, bár kétségtelenül ezek sokkal kevésbé durvák mint régen, és ritkábban fordulnak elő.

Persze ez még nem a végeredmény: a cél az, hogy ezeket teljesen visszaszorítsam. Azt gondolom, hogy időbe fog telni, de meg akarom oldani.