Avagy az öregedés aspektusa.

Erre a kérdésre persze az emberek automatikusan böffentik a "ne legyél olyan kishitű" tipusú válaszokat. Mások meg azt mondják, hogy nőjél fel, mi a fenének kéne bármit elkezdened, fogadd el magad úgy, ahogy vagy. BLEEEE. Ha efféle közhelyekkel basszák vissza az ember felvetéseit, az elég bántó tud lenni.

Pedig a kérdés jogos. Ha nem is érzem az életemet stabil útnak a boldog öregkor felé, de van egy rahedli fix teendőm, tele van pakolva a napom mindenfélével, amit meg kell csinálni, nincs mese. Ezek mellett elég nehéz bármivel is elkezdeni komoly szinten foglalkozni. Nézzük meg pl a párocskákat, akik mondjuk 35 évesen kitalálják, hogy elkezdenek tangózni.

Elmennek az első órára, irtózatosan élvezik, szuperlelkesen térnek haza, bontanak egy üveg bort. "Kisbogaram, hát mégis érdemes volt belevágni!" Másnap megveszik a tangófelszerelést, elolvasnak egy csomó tangós weblapot,egy hétig mindenki előtt a legnagyobb tangószakértőként okoskodnak. A második óráról késnek, a harmadikra nem mennek el, mert sok a munka, a negyedikre még megpróbálnak elmenni, aztán meg már egyáltalán nem is jut eszükbe. Így van az, hogy a kezdő tánckurzusok első óráin 20 pár van, az utolsón mondjuk 4.

Egy ilyen táncos szituációban persze nem az a felnőtt, aki végigjárja az első és a második tangókurzust becsületesen, aztán elfelejti az egészet, úgy, ahogy van. Nem is az, aki "úgyis félbehagyná, úgyhogy inkább el sem kezdi". Ezek közül a hozzáállások közül egyiket sem tartom igazán többre a másiknál. Az igazi felnőtt számomra az, akinek eszébe sem jut, hogy belekezdjen valamibe, ugyanis neki annyira flow az élete, hogy nincs szüksége 30 évesen ilyen hülye gimnazistalányos fellángolásokra. Aztán, ha eszébejut, hogy "á, igen, én jetskizni akarok" akkor vesz egy jetskit, jetskizik, és kész.

Viszont azt az érvet, hogy "nőjél fel, ebből úgy sem lesz semmi", talán jobban megvetem, mint a többit. Ha valakinek 30 évesen tangóórákra van igénye, az azt jelenti, hogy nem tejes az élete, szüksége van változásra. Ha pedig abbahagyja, az ezer okból adódhat: mert lusta, túlzottan figyel a környezete visszajelzéseire, nem érzi otthon magát az új terepen, vagy valójában mégsem tetszik neki a tangó. stb. Ezer probléma lehet. Ezer akadály. Elkezdeni valamit: kibaszott nehéz.

Akik a "ne légy kishitű" böffenetet hányják rád, azok valószínűleg már rég elfelejtették, hogy milyen nehéz elkezdeni valamit. Abban a hitben élnek, hogy mennyire nagy arcok, hogy ők már 9-nél meg 10-nél tartanak, pedig a legnehezebb 0-ról 1-re eljutni. Amikor ott vagy minta nélkül, mint egy kicsi baba, és próbálod figyelgetni, hogy hol vannak a hangsúlyok, miről beszélnek, mit miért csinálnak, és mit nem miért. Próbálod megtanulni, hogy lehet megtanulni, és egyáltalán mi is az, amit meg akarsz tanulni. Fogalom nélkül próbálod kialakítani a fogalmat.

Aztán nehéz elviselni azt a pofont is, amikor már nagyképűen azt hiszed, hogy tudsz valamit, és elkezded mondogatni, hogy "á, ez nem is volt nehéz", mire jön egy élmény, és odabasz, kiderül, hogy nem tudsz semmit, 0 vagy, sőt a 0 alatt, mert most már a kedved is elment az egésztől.

Elkezdeni valamit, ez mindig nagyon durva. És az életmódváltás az nem is csupán egy tangótanfolyam, hanem olyasmi, mint 15-20 különböző tánc, amelyeket egyszerre kell táncolni, de úgy, hogy előtte mindegyiket tökéletesen elsajátítottad. (hülye hasonlat, tudom, de ez volt kéznél.)

Az igazság az, hogy nem is most kezdtem az életmódváltást, hanem nagyon régen. 15 éve. De még mindig nem jutottam 0-ról 1-re. "Akkor valamit rosszul csinálsz" - visszhangzik a fejemben a következő böffenet, igen bazmeg, valamit rosszul csinálok, ezért keresek mindig újabb és újabb módszereket, és most az elmúlt másfél évben úgy érzem, kezd bennem letisztulni. pl a célkitűzés nagyon sokáig ez volt: szeretnék jól kinézni, szeretnék lefogyni. A hangsúly most áthelyeződött erre: szeretnék egy egészséges testben élni. De erről a hangsúlyeltolódásról még fogok írni.

Na de a lényeg: vegyük úgy, hogy most kezdem, mert még bennem van az igazi 0 élmény. Sőt, minden egyes pillanatban úgy érzem, hogy most kezdem el. Mindig hatalmas inspiráció és motivációs löket szükséges, hogy folytassam, viszont ahhoz, hogy abbahagyjam, elég volna egy kis pöckölés.

És most már tudom, hogy igen, érdemes valamit elkezdeni 30 évesen, de nem azért mert nem vagyok kishitű, és nem is azért, mert nem nőttem még fel. Hanem egészen egyszerűen azért, mert előtte szarul éreztem magam.

Ha életmódot akarsz váltani, és nehezen megy a kezdés, ha állandóan abba akarnád hagyni, miközben az 1 elérhetetlennek tűnik, akkor gondolj arra, milyen szar volt előtte, amikor belenéztél a tükörbe, és legszívesebben lehánytad volna magad. Amikor úgy érezted, az igazi éned be volt zárva egy hájrétegbe. Amikor mindenki konyhamalackának tartott téged, mindig tömted a fejed, mindig elkunyiztad a maradékokat. Ha nehezen megy a kezdés, vagy nem érzed magad otthon az új szerepben, akkor jusson eszedbe a  Jabba-állapot.

És akkor rájössz, hogy akárhányéves is vagy, érdemes elkezdeni.