30 éves vagyok. 30 évesen az emberek általában már túlestek a legdurvább új élményeken, leszámítva persze a családi dolgokat meg a karriert. Kialakult személyiség és életmód jellemzi őket, ha más nem, akkor egy végérvényesen széthullott személyiség és egy konstans szétfolyós életmód, amiből már nem tudnak kikecmeregni. Minden a stabilitás irányába halad, az emberek ismerik és felismerik a mintákat, amiket követniük kell, vagy saját bevált módszereikkel érvényesülnek, hiszen már azt is kitapasztalták, hogy hol nem működik.
Én viszont nem érzem, hogy megtaláltam volna a pályát. Nem is az, hogy folyamatosan elégededtlen vagyok magammal, hiszen erre mindenki azt a közhelyet böffenti, hogy senki sem lehet teljesen elégedett magával. Hanem az, hogy mindig új és új szerepeket és életstratégiákat próbálok magamra venni, és aztán ijedten észrevenni, hogy nem érzem jól magam bennük, vagy nem állnak jól, vagy nem sikerül konzekvensen folytatni őket. Aztán ha meg éppen krvára belefáradok ebbe az állandó körbepörgésbe, akkor meg tudatosan kerülöm a szerepeket és stratégiákat, irányba véve a teljes szétfolyást.
Ez a blog az életmódomról fog szólni, ami ennek az állandó, tépelődő, nyugtalankodó mintakeresésnek egy aspektusa. Azért az életmódról, az életmódváltásról, mert talán ez ölt a legkonkrétabb formát, talán ez zavar a legjobban, talán mert erről van a legtöbb fogalmam, ezt a legegyszerűbb megoldani.
Ezt próbálom tehát most feltérképezni, aztán projektekre bontva, módszeresen megoldani a problémáit.
Az életmóddal kapcsolatos pörgéseim hagyományosan a beleszarás vagy az erőlködő megakaromcsinálni között ingadozik. Valamiért nincs olyan mintám, ami mentén tudom folytatni, vagy lusta vagyok vagy mittomén.
Mindenesetre arra már rájöttem, hogy amikor pályán vagyok, az akármilyen kellemetlenségekkel is jár, sokkal több jutalmat ad, mint amikor szétfolyok, és undorodva nézek a tükörbe. Ezt úgy hívom, hogy a Jabba állapot. Oké, van egy csajom, szeretem őt, van pénzem a kajára, rengeteget szórakozom, de valami nem stimmel, nem abba az irányba tartok, ahol a boldogságot feltételezem. Ha gyereket csinálnánk, nem tudnék neki olyan mintát adni, amit én szerettem volna, amit nekem kelltt volna kapnom gyerekként.
Asszem, arra is rájöttem, hogy itt nem egy dolgot kell megváltoztatni, hanem rengeteg gátat feloldani. És nem "lebontással" hanem pozitív alternatívával, tehát valami stratégiával vagy mintával, inspirációval. És ezek segítségével kell elérnem egy tartós, fentartható változást.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.