A kultúra csak egy mozdulattal több. Egy kibaszott unalmas, körülményes és fárasztó mozdulattal, de egy mozdulattal.

Ez a gondolat ma tisztázódott le bennem ma reggel, miközben a szemét levitele után kivételesen egy új szemeteszsákot helyeztem a vegyes hulladéktárolóba.

Csak egy mozdulat, hogy 4 helyre gyűjtsed a hulladékot, ne egyre,
Csak egy mozdulat, hogy elmosogasd a szennyesedet, miután használtad.

Csak egy mozdulat, hogy kitedd a megfelelő helyekre a vesszőket egy mondatban.

Hogy megtaláld a megfelelő kifejezést.
Hogy helyes hangsúlyozással ejts ki egy mondatot.
Hogy a munkahelyeden a projektjeidnek legyen eleje, vége.

Ha pedig éppen benne vagy egy projektben, csak egy mozdulat, hogy ne vállalj közben újat.

Nem akarok most filozófiai magaslatokban repkedni, hogy ennek mi köze a Mona Lisához. Itt most szigorúan a mindennapi, kézzelfogható kultúráról van szó, vagyis a „kulturáltságról”. Ez leginkább egymozdulatokból áll, ezek teremtik meg a jó minőséget abban, amit csinálsz, amit létrehozol.

Ha megnézzük az etalon-kajakultúrát, az olaszt, egy csomó apró mozzanatot látunk, "that makes sense".

Minden nap kb. ugyanakkor, ugyanolyan jellegű kajákat esznek, minden tájegységnek megvan a saját 1-2 terméke. Lereszelik a parmezánt, termesztik a kis bazsalikomukat, háromszor esznek egy nap, csak a legfrissebb alapanyagokat. Nem kell végiggondolniuk, hogy miben hány kalória van, mert évszázadok alatt kitapasztalták, hogy az az egy-két dolog, az pont elég.

Az olasz kultúra szabályai látszólag nem mindig racionálisak, de végtelenül egyszerűek, és  ha valaki azokat nem tartja be, akkor furán néznek rá. Nem csak az egyszerűség az olasz kultúra lényege.

Mert egyszerű lenne odaszarni a tornácra is.

Hanem az, hogy az egyes elemek kiegészítik egymást, és tökéletes rendszert alkotnak.

 
De még az olasz kultúra is túl sok elemből áll ahhoz, hogy így nulláról elsajátítsuk. Ez kb olyan lenne, mintha egy törvénykönyvet magolnál be, és az alapján próbálnál törvényesen viselkedni. Tehát nem lehetetlen, de fölöslegesen sok erőfeszítés.

Erre valók a minták: leutánzod a szüleid, környezeted viselkedését, és 10-14 éves korodra már tudod, hogy mikor mit kell csinálni. De Magyarországon az ember úgy nő fel, hogy azt látja: anyu eszi a krumplit szalonnával és a szalámit tepertős pogival, a könnyű "franciasaláta" pedig konzervkukoricából és 90 % zsírtartalmú majonézből áll. A könnyű "francia" krémes pedig valójában cukros zsír. A bor vízben feloldott cukros rothadvány.

Ráadásul ebbe az egészbe bezavart a háború meg a komcsi-éra, ahol vagy nem volt mit enni, vagy ha volt, akkor azt be kellett tömni azonnal.

Ettől aztán a magyar nénik 40 éves korukra úgy néznek ki, mint a felpuffadt hulla, kedvenc szórakozásuk a kórházba járás és a panaszkodás, és csúnyán néznek mindenkire, aki ezzel nem így van.

 
Pedig a helyes kajálás is egyszerű mozdulatokból áll:

csak egy mozdulat, hogy egy kajának végiggondold, kiszámold a tápértékét, kalóriatartalmát. 

Csak egy mozdulat, hogy a jó minőségű alapanyagot válaszd.

Csak egy mozdulat, hogy rendesen megrágd.

Csak egy muzdulat, hogy megteríts,

Szórjál a tetejére friss fűszereket vagy frissen őrölt borsot.

És a többi.

Ezt kell elsajátítani, akár még 30 évesen is.

Ez az egyik legfontosabb projektem: az étkezési kultúra elsajátítása.