Tegnap elmentünk sétálni a barátnőmmel, és vettem két sört. Mikor visszaértünk, 10 körül lehetett, és egyáltalán nem voltam éhes, mégsem tudtam másra gondolni, minthogy egyek egy csirkecombot vagy valami húst. Próbáltam ezt indirekt módon közölni vele, de persze gondolom a beszűkült tudatállapot sem engedte, hogy tisztán megkérjem arra, hogy ne engedjen. Na meg az szánalmas,ha az ember ennyire nem tudja magát kontrollálni.
Tegnap munkaidő után beugrottam a Batthyány téri "piacra", hogy még meglegyen a kulturált fehérjeadagom, mielőtt 7-kor találkozom egy barátommal. Azonban itt csak egy csirkecombot tudtam venni, amit tudvalevőleg képtelenség anélkül megenni, hogy a köldököd ragadjon a csirkezsírtól. Ezért aztán megpróbáltam elbújni a világ elől, de legalábbis keresni egy olyan helyet, ahol nem lesz 200 szemtanúja annak, ahogy egy darab bürke kiesvén a számból, rátapad az izzadt pólómra.
A kultúra csak egy mozdulattal több. Egy kibaszott unalmas, körülményes és fárasztó mozdulattal, de egy mozdulattal.
Nem szeretem, ha néznek, amikor fogyókúrázom. nem szeretem, ha a lakótársam bejön a fürdőszobába,amikor idétlenül tornáázom. félek, hogy szánalmas látványt nyújtok a medencében. kiröhögnek a sportpályán. a barátaim hülyének néznek, amikor elmondom, hogy fogyózom, mert az olyan lányos dolog. na meg nem illik hozzám. meg hülyeségnek tartják, hogy felnőtt fejjel ilyenbe vágjak. Nehéz számolgatni, nehéz összeegyeztetni az életemmel a rendszeres étkezést. basztatnak. Ha nem eszem este, fáj a gyomrom. ha nem eszem csokit, depressziós leszek. ha nem nassolok valamit munka közben, akkor nem tudok koncentrálni. a buliban nem tudok feloldódni, ha nem tolok sört. meg a barátaim is megsértődnek. Túl kövér vagyok, másoknak könnyebb. vannak, akik jobb génekkel vannak megáldva, mint én. Nem is vagyok olyan kövér. Anyukám mondta, hogy sokat fogytam. Nem tudok sportolni, mert izületi problémáim vannak. Az úszás körülményes és drága. Nincs pénzem drága és jó minőségű kajákra. Ma nincs olyan hangulatom.
Ti milyen kifogásokkal szoktátok hülyíteni magatokat?
Szarul érzem magam. Úgy fáj a hasam, mint a gimiben, amikor reggelente csak citromot ettem. Édesapám mondta annak idején, hogy enni kell, mert különben a gyomorsav a gyomrodat bontja le. Ez az egyik leglehangolóbb kép, amit el tudok képzelni - kicsit mindig visszavet a fogyókúrában és a normális étrend kialakításában, hiszen a legkisebb éhségre rögtön beparázom és enni akarok.
Még a bénázás is jobb, mint a jabba.
(és most megyek az usziba.)
Szerda
Ez a napom sem volt szándék szerinti. Reggel felkeltem egy peták nélkül, és az egyetlen otthon található dolgot megettem. Aztán véletlenül észrevettem, hogy a barátnőm hagyott nekem 1500 ft-ot, a nap további részében ebből próbáltam a legkevésbé károsat kihozni. este egy régnemlátottbaráttal söröztünk, egész este ő fizetett :), úgyhogy megittam 5 sört :(
Sajna most nem volt időm, és estig nem is lesz, hogy kiértékeljem az adatokat, de feljegyeztem mindent, és este publikálom az elmúlt 3 nap eredményeit.
Addig is nézzük meg, hogy a gyönyörű Leia hercegnő hogyan öli meg a jabba Jabbát:
Reméljük, a láncait is el tudja szakítani.
Tartozom egy vallomással. Nem vagyok ANNYIRA kövér. És tartok tőle, hogyha most ideraknék egy képet jelenlegi magamról, néhányan megvetnének, hogy mit is hisztizek. Ne tegyétek!
Tegnap reggel 6-kor újabb körülményességi akadályba botlottam: nem találtam az úszónadrágom, pedig átkutattam a lakást. Így uszi helyett kocogós/fekvőtámaszos/nyújtós programot csináltam, közben figyeltem a pulzusomat (kb 130 bpm-es zenét hallgattam, amit itt le tudtok tölteni.) Tutyimutyi biciklizéssel és nyújtással, bemelegítéssel együtt kb 2 órát mozogtam egész nap, ebből kb 40 perc volt intenzív.
Ma reggel, amikor felébredtem, mozgást terveztem, de nem akartam kocogni, nehogy szarrá menjen a térdem. Így elkezdtem egy enyhe edzésprogit igérő dvd-t, de annyira enyhe volt, hogy csak bemelegítésnek volt jó. Úgyhogy végül fekvőtámaszokat nyomtam, 5X15-öt, a szünetekben meg 1,5 kg-s súlyokkal végeztem gyakorlatokat. Bemelegítéssel együtt összesen 45 percet mozoghattam.
Engem egyébként éljenző menet kísér az uszodába minden reggel, miközben zenél egy menő banda, és ha leúsztam az egy órát, mindenki pezsgőt bont, konfettit és szerpentint szórnak a nyakamba.
Na azért mégsem annyira ünnepi, mert bénáztam. Nincs kifogás, nincs önigazolás, tudom, hogy ez így nem jó. Lássuk a feladatokat:
Avagy az anális aspektus.
Ez most egy kisebb lélegzetű, vulgáris, büfipost lesz. Elnézést a felnőtt tartalomért.
egyébként csak félig sikerült a dolog, és majd még alkalomadtán dolgozom rajta. webdesigner cssguru segítséget szívesen elfogadok... De ha így is marad, legalább nem olyan uncsi már!
Update:: ez nem kokakóla reklám, csak egy vicc akar lenni, amit paintben hoztam össze.
Ahogy a hutt közmondás tartja, "a száj nemcsak evésre való!" Bizony, bizony, bólogatunk Jabbával, a szájjal végezhető tevékenységek közül nem csak az evés vihet el a gyomorforgató véglény-állapotba.
A fölösleges evés aspektusa.
Amikor elkezdtem fogyókúrázni - és ez nem egyszer történt meg életem során -, arra gondoltam, ez vagyok én, szeretek enni, szeretem az ízeket, a rágást, a nyelést, amikor eszem, akkor vagyok igazán boldog. Nem szeretek kalóriákat meg fehérjét számolgatni, odafigyelni arra, hogy mit eszem, ez nem az én stílusom. Ez vagyok én, és el kell fogadnom magamat úgy, ahogy vagyok.
Nem akarok hájas lenni, jól akarok kinézni. Sokáig ez volt az egyetlen célom, néha fogyókúráztam, néha cigiztem, néha sör helyett csak fröccsöt ittam és ezért minden buliban bebambultam. Néha elkezdtem valamilyen sportot, aztán abbahagytam, máskor meg belenyugodtam, hogy dagi vagyok. De mindig ekörül forgott az életem. Miért?
Azt írtam, hogy először aspektusokat fogok elemezni, aztán térek át a problémák projektszerű megoldására. De most kihágok.
Avagy az öregedés aspektusa.
Erre a kérdésre persze az emberek automatikusan böffentik a "ne legyél olyan kishitű" tipusú válaszokat. Mások meg azt mondják, hogy nőjél fel, mi a fenének kéne bármit elkezdened, fogadd el magad úgy, ahogy vagy. BLEEEE. Ha efféle közhelyekkel basszák vissza az ember felvetéseit, az elég bántó tud lenni.
Pedig a kérdés jogos. Ha nem is érzem az életemet stabil útnak a boldog öregkor felé, de van egy rahedli fix teendőm, tele van pakolva a napom mindenfélével, amit meg kell csinálni, nincs mese. Ezek mellett elég nehéz bármivel is elkezdeni komoly szinten foglalkozni. Nézzük meg pl a párocskákat, akik mondjuk 35 évesen kitalálják, hogy elkezdenek tangózni.
Elmennek az első órára, irtózatosan élvezik, szuperlelkesen térnek haza, bontanak egy üveg bort. "Kisbogaram, hát mégis érdemes volt belevágni!" Másnap megveszik a tangófelszerelést, elolvasnak egy csomó tangós weblapot,egy hétig mindenki előtt a legnagyobb tangószakértőként okoskodnak. A második óráról késnek, a harmadikra nem mennek el, mert sok a munka, a negyedikre még megpróbálnak elmenni, aztán meg már egyáltalán nem is jut eszükbe. Így van az, hogy a kezdő tánckurzusok első óráin 20 pár van, az utolsón mondjuk 4.
Egy ilyen táncos szituációban persze nem az a felnőtt, aki végigjárja az első és a második tangókurzust becsületesen, aztán elfelejti az egészet, úgy, ahogy van. Nem is az, aki "úgyis félbehagyná, úgyhogy inkább el sem kezdi". Ezek közül a hozzáállások közül egyiket sem tartom igazán többre a másiknál. Az igazi felnőtt számomra az, akinek eszébe sem jut, hogy belekezdjen valamibe, ugyanis neki annyira flow az élete, hogy nincs szüksége 30 évesen ilyen hülye gimnazistalányos fellángolásokra. Aztán, ha eszébejut, hogy "á, igen, én jetskizni akarok" akkor vesz egy jetskit, jetskizik, és kész.
Viszont azt az érvet, hogy "nőjél fel, ebből úgy sem lesz semmi", talán jobban megvetem, mint a többit. Ha valakinek 30 évesen tangóórákra van igénye, az azt jelenti, hogy nem tejes az élete, szüksége van változásra. Ha pedig abbahagyja, az ezer okból adódhat: mert lusta, túlzottan figyel a környezete visszajelzéseire, nem érzi otthon magát az új terepen, vagy valójában mégsem tetszik neki a tangó. stb. Ezer probléma lehet. Ezer akadály. Elkezdeni valamit: kibaszott nehéz.
Akik a "ne légy kishitű" böffenetet hányják rád, azok valószínűleg már rég elfelejtették, hogy milyen nehéz elkezdeni valamit. Abban a hitben élnek, hogy mennyire nagy arcok, hogy ők már 9-nél meg 10-nél tartanak, pedig a legnehezebb 0-ról 1-re eljutni. Amikor ott vagy minta nélkül, mint egy kicsi baba, és próbálod figyelgetni, hogy hol vannak a hangsúlyok, miről beszélnek, mit miért csinálnak, és mit nem miért. Próbálod megtanulni, hogy lehet megtanulni, és egyáltalán mi is az, amit meg akarsz tanulni. Fogalom nélkül próbálod kialakítani a fogalmat.
Aztán nehéz elviselni azt a pofont is, amikor már nagyképűen azt hiszed, hogy tudsz valamit, és elkezded mondogatni, hogy "á, ez nem is volt nehéz", mire jön egy élmény, és odabasz, kiderül, hogy nem tudsz semmit, 0 vagy, sőt a 0 alatt, mert most már a kedved is elment az egésztől.
Elkezdeni valamit, ez mindig nagyon durva. És az életmódváltás az nem is csupán egy tangótanfolyam, hanem olyasmi, mint 15-20 különböző tánc, amelyeket egyszerre kell táncolni, de úgy, hogy előtte mindegyiket tökéletesen elsajátítottad. (hülye hasonlat, tudom, de ez volt kéznél.)
Az igazság az, hogy nem is most kezdtem az életmódváltást, hanem nagyon régen. 15 éve. De még mindig nem jutottam 0-ról 1-re. "Akkor valamit rosszul csinálsz" - visszhangzik a fejemben a következő böffenet, igen bazmeg, valamit rosszul csinálok, ezért keresek mindig újabb és újabb módszereket, és most az elmúlt másfél évben úgy érzem, kezd bennem letisztulni. pl a célkitűzés nagyon sokáig ez volt: szeretnék jól kinézni, szeretnék lefogyni. A hangsúly most áthelyeződött erre: szeretnék egy egészséges testben élni. De erről a hangsúlyeltolódásról még fogok írni.
Na de a lényeg: vegyük úgy, hogy most kezdem, mert még bennem van az igazi 0 élmény. Sőt, minden egyes pillanatban úgy érzem, hogy most kezdem el. Mindig hatalmas inspiráció és motivációs löket szükséges, hogy folytassam, viszont ahhoz, hogy abbahagyjam, elég volna egy kis pöckölés.
És most már tudom, hogy igen, érdemes valamit elkezdeni 30 évesen, de nem azért mert nem vagyok kishitű, és nem is azért, mert nem nőttem még fel. Hanem egészen egyszerűen azért, mert előtte szarul éreztem magam.
Ha életmódot akarsz váltani, és nehezen megy a kezdés, ha állandóan abba akarnád hagyni, miközben az 1 elérhetetlennek tűnik, akkor gondolj arra, milyen szar volt előtte, amikor belenéztél a tükörbe, és legszívesebben lehánytad volna magad. Amikor úgy érezted, az igazi éned be volt zárva egy hájrétegbe. Amikor mindenki konyhamalackának tartott téged, mindig tömted a fejed, mindig elkunyiztad a maradékokat. Ha nehezen megy a kezdés, vagy nem érzed magad otthon az új szerepben, akkor jusson eszedbe a Jabba-állapot.
És akkor rájössz, hogy akárhányéves is vagy, érdemes elkezdeni.
Az életmódváltásban az a kibaszott nehéz, hogy rengeteg szempont van, és mindegyik rengeteg problémát hoz, amelyeket külön-külön lehet megoldani; a különböző megoldások gyakran ütik/kizárják egymást, és az egész csak akkor hoz látható, érezhető eredményt, ha mégis minden egyszerre stimmel.
Az életmódváltás így önmagában is elég program volna arra, hogy kitöltsük vele a napot, pláne, ha nem vagyunk mondjuk háztartásbeli aerobicpicsák, akiknek csak annyi dolguk van, hogy tetsszenek a férjüknek. Nekem van munkahelyem is, meg vannak fusimunkáim, vannak barátaim és van egy kapcsolatom. És a háztartási munkákról nem beszélek, mert az nálam alacsony prioritás. (Szegény csajom.) Szóval nem ez a legnagyobb gondom, de valami miatt erre nagyon nagy energiákat tudok szánni, még ilyen reménytelenül öregen is.
Tegyük fel, hogy a három legszükségesebb feature a motiváció, a fokozatosság és a módszeresség (mondjuk).
Ennek jegyében egy olyan hosszútávú módszert vázolok fel, amelyben először feltérképezem a különböző aspektusokat és ezeken keresztül a problémákat. Ezek után leírom a vágyaimat, hogy mit szeretnék elérni, majd projekteket definiálok, célokkal, cselekvési tervekkel. Ezekről a projektekről, működésükről itt napi szinten be fogok számolni.
Mindeközben a motivációmat inspiráló kontenttel, linkekkel, képekkel, idézetekkel, gondolatokkal, élményekkel próbálom fenttartani.
Azt is tervezem, hogy az étrendemről is beszámolok, kalóriákról, fehérjéről, szénhidrátról.
Lehet, hogy ez így egy kicsit túl merevnek, tudatosnak tűnik, de azt gondolom, hogy az életemnek ez az egyetlen olyan területe, ahol ez a merevség eredményt hozhat. Egyelőre túl sok a feladat ahhoz, hogy lazán össze tudjam egyeztetni őket, és az egy távoli cél, hogy a különböző projekteket készségszinten tudjam vinni, hogy ne kelljen mindegyikkel állandóan, tudatosan foglalkoznom. A lazaság szerepe nagyon fontos az egészségben, de azt hiszem, csak nagyon magas szinten jön a képbe.
Ha minden igaz, ezt a szintet 1-2 éven belül tudom elérni.
30 éves vagyok. 30 évesen az emberek általában már túlestek a legdurvább új élményeken, leszámítva persze a családi dolgokat meg a karriert. Kialakult személyiség és életmód jellemzi őket, ha más nem, akkor egy végérvényesen széthullott személyiség és egy konstans szétfolyós életmód, amiből már nem tudnak kikecmeregni. Minden a stabilitás irányába halad, az emberek ismerik és felismerik a mintákat, amiket követniük kell, vagy saját bevált módszereikkel érvényesülnek, hiszen már azt is kitapasztalták, hogy hol nem működik.
Én viszont nem érzem, hogy megtaláltam volna a pályát. Nem is az, hogy folyamatosan elégededtlen vagyok magammal, hiszen erre mindenki azt a közhelyet böffenti, hogy senki sem lehet teljesen elégedett magával. Hanem az, hogy mindig új és új szerepeket és életstratégiákat próbálok magamra venni, és aztán ijedten észrevenni, hogy nem érzem jól magam bennük, vagy nem állnak jól, vagy nem sikerül konzekvensen folytatni őket. Aztán ha meg éppen krvára belefáradok ebbe az állandó körbepörgésbe, akkor meg tudatosan kerülöm a szerepeket és stratégiákat, irányba véve a teljes szétfolyást.
Ez a blog az életmódomról fog szólni, ami ennek az állandó, tépelődő, nyugtalankodó mintakeresésnek egy aspektusa. Azért az életmódról, az életmódváltásról, mert talán ez ölt a legkonkrétabb formát, talán ez zavar a legjobban, talán mert erről van a legtöbb fogalmam, ezt a legegyszerűbb megoldani.
Ezt próbálom tehát most feltérképezni, aztán projektekre bontva, módszeresen megoldani a problémáit.
Az életmóddal kapcsolatos pörgéseim hagyományosan a beleszarás vagy az erőlködő megakaromcsinálni között ingadozik. Valamiért nincs olyan mintám, ami mentén tudom folytatni, vagy lusta vagyok vagy mittomén.
Mindenesetre arra már rájöttem, hogy amikor pályán vagyok, az akármilyen kellemetlenségekkel is jár, sokkal több jutalmat ad, mint amikor szétfolyok, és undorodva nézek a tükörbe. Ezt úgy hívom, hogy a Jabba állapot. Oké, van egy csajom, szeretem őt, van pénzem a kajára, rengeteget szórakozom, de valami nem stimmel, nem abba az irányba tartok, ahol a boldogságot feltételezem. Ha gyereket csinálnánk, nem tudnék neki olyan mintát adni, amit én szerettem volna, amit nekem kelltt volna kapnom gyerekként.
Asszem, arra is rájöttem, hogy itt nem egy dolgot kell megváltoztatni, hanem rengeteg gátat feloldani. És nem "lebontással" hanem pozitív alternatívával, tehát valami stratégiával vagy mintával, inspirációval. És ezek segítségével kell elérnem egy tartós, fentartható változást.
